#22

amikor elolvasok egy könyvet, főleg egy jó könyvet, utána mindig kicsit üresnek érzem magam. vagy azért, mert még olvasnám, vagy mert az olvasottak hatására kialakult bennem egy érzés, ami ilyenkor eltűnik. valahogy az ötven árnyalat könyvek alatt is ezt érzem, főleg most, a második rész elolvasása után. nem hazudtak, tényleg jobb, mint az első. bizonyos szempontból több benne az emberiség, az érzelem, meg a nyáladzás is. az a baj, hogy miközben olvasom, olyan, mintha nekem is lenne egy saját christian grey-em. aztán miután leteszem a könyvet, kénytelen-kelletlen rá kell döbbennem, hogy nincs. 
alapból tökéletesen megvagyok egyedül, de tényleg. viszont pl. most két izmos karnak és egy forró ölelésnek nagyon tudnék örülni. meg valami másnak is.

amúgy a szünet eljött, és el se hiszem. azt se, hogy még csak két hónap telt el a pokoli iskolából, de azt se, hogy végre eljött a szünet. azt hittem, sose lesz már vége az unalmas mókuskeréknek, de végre eljött az én időm!!! ja, mégse. hiszen ez a néhány nap igazából csak több idő és lehetőség a töri és a biosz tanulásra, és ebbe most belegondolni... fájdalmas.
de megcsinálok mindent lehetőleg hétfőtől szerdáig terjedően, mert motivál a pénteki remélhetőleg bakancs-shopping anyuval, na meg a szombati atomparti. a szalagavató afterre vonatkozóan egyébként nem nagyon stresszelek, se a ruhán se semmin, mert úgyis az lesz a vége, mint mindig; szarul nézek ki. de arra viszont lélekben készülök, hogy milyen jó lesz majd egy felhőtlen éjszaka azokkal, akiket szeretek. milyen jó lesz semmire se gondolni, csak táncolni és nevetni.